A mai PC ipar ellentmondásosságát mi sem bizonyítja jobban a GTA: San Andreas-nál. Egyik hónapban még attól hangos a sajtó, hogy megtévedt diákok mészárolják egymást, a szülők be akarják tiltani az erőszakos programokat, rá pár héttel később pedig már játszhatunk is az öldöklést kiváltott szoftver továbbfejlesztett konkurenciájával. A GTA: San Andreas a masterpiece-e ennek az egész mizériának, olyan szinten tökéletesíti az erőszakot a bűnözéssel, hogy a ma erőforrásaiból a lehető legélvezetesebb és leghitelesebb bűnözőszimulátorát testesíti meg. Gyakorlatilag minden benne van, ami rossz útra térítheti egy tizenéves ártatlan életét: tetkószalon, drogok, kurvák, lőfegyverek. Lehetőségeink sem akármilyenek, míg a franchise régebbi epizódjai a pure acttionre koncentráltak, addig a San Andreas már Sims-módra kínálja fel egy szakadt néger életét. Etesd, itasd, csajoztasd, avagy gondozd, miközben egy másik vonalon a legpitiánerebb munkákat elvállalva végül nevelj belőle igazi gangsztert.

Nem elég azonban ez a meglehetősen durva (és véleményem szerint a Manhuntnál és Postalnál sokkal erőszakosabb) content, a fejlesztők a környezetet is kegyetlenül ábrázolják. Kemény párhuzamot levonva megfigyelhetjük, hogy Frank Miller Sin City-je elevenedik meg nigga-skinben. Itt a nők nem szentek, hanem ribancok, a jófiúk nem törvényenkívüli fejvadászok, hanem autótolvaj drogdílerek és kivénhedt hippik. A város úgy van lekódolva, hogy garantáltan kiprovokálja az emberből az agresszív énjét, az állandóan pirosat jelző lámpák, a csigalassúsággal közlekedő autók, a rivális bandák és a korrupt zsaruk pár perc után elérik a kívánt hatást. Eleinte csak a piroson száguldunk át, később pedig már nem érzünk bűntudatot, ha elütünk néhány embert, vagy elkötünk pár verdát.

A koncepciótól eltekintve a program nagyon élvezetes. Kocsiban többféle rádiót hallgathatunk, de létrehozhatunk saját állomást is. Nem kötelező folyamatosan előre haladni a történetben, így egyszerű ember módjára fedezhetjük fel a gigászi méretű világ zugait. Beülhetünk a sarki pizzériába, rendbehozathatjuk a sérónkat, különféle márkás és kevésbé márkás ruhákat vásárolhatunk, no meg meglátogathatjuk az adott város kisebb-nagyobb fegyverkereskedéseit is. A játék nonlinearitása köszönhető annak is, hogy szinte minden sarkon belefuthatunk mellékküldetésekbe, taxizhatunk és a többi (ezek természetesen nem akkora újdonságok, hiszen már a harmadik részben is léteztek, de a felsorolásnak tárgyát képezik). Egy szó, mint száz, a San Andreas egy olyan élő, lélegző, tőlünk független várost kínál fel, mely méretében és összetettségében olyan szerepjáték-programokkal vetekszik, mint a Baldur's Gate és az Arcanum, ezt pedig ugyebár nem kell ecsetelni, hogy mekkora feature.

Fölösleges írni arról, hogy a grafika jószívvel is csak 65%-ot ér, hogy a kamerakezelés összecsapott, igénytelenek a hangok és, hogy helyenként kicsit ellaposodik a program. Egyszerűen nem tényezők. Ez a játék akkora title, hogy nincs az az oldal, amelyik be merné vállalni, hogy az ömlengések helyett kissé lepontozza. A hatalmas rajongótábora még akkor is éltetné, ha Aprajafalván játszódna az egész és virágokat kéne szedegetnünk. A Doom 3 óta gondolom ezt már képesek vagyunk elhinni. Ettől független persze senki ne higgye azt, hogy rossz játék a San Andreas, de a hype sokkal jobbnak állítja be, új faneket nem nagyon fog szerezni (ezt úgy értem, hogy minimális lesz azoknak a száma, akiknek ez lesz életük első GTA-ja). Én nyolcvan százalékot szavazok neki, annál többet nem ér.

Értékelés:

Grafika: 22/25
Zene: 25/25
Hangulat: 25/25
Játékélmény: 25/25
Értékelés: 97 %